A mai nap holnapi jóslatait a tegnappá váló holnap tényei minősítik

Milyen idő volt holnap?!...

Milyen idő volt holnap?!...

„Időjósdakritika” ’18: a legnagyobb és legkisebb „flúgos futamok”

2019. január 06. - logiman

2018-ban egész éven át minden egyes napon figyeltem, mérlegeltem, minimum havonta véleményeztem öt „időjósda” (ABC sorrendben: Időjárás.hu, Időkép, Köpönyeg, Morecast, OMSZ) 2018. évi budapesti hőmérsékleti „jóslatainak” a jóságát. Az első posztban a véleményem szerinti 2018-as rangsorról, a másodikban a budapesti hőmérsékleti „jóslatok” pontossága – azaz átlagos eltérése1,2 szempontjából legdurvább és legjobb hónapokról, a harmadikban az egy-egy napra vonatkozó hőmérsékleti „jóslatok” során összességében végrehajtott korrekciók mértékéről, a negyedikben az átlagos eltérési bizonytalanságról, míg a tegnapi ötödikben a "jóslási" eltérések mértékének hőmérsékleti kategóriánkénti számáról írtam.

Az egy-egy napra vonatkozó hőmérsékleti „jóslatok” kialakítása során végrehajtott korrekciók összegeiről már írtam ebben a posztban. De az is megér egy kis figyelmet, hogy mekkorák az egy adott napra vonatkozó 6, 5, 4, 3, 2 és 1 nappal korábbi hőmérsékleti „jóslatok”, valamit az adott napra megadott hőmérsékletek maximum és minimum értékei közötti legnagyobb eltérések, vagy ahogy az év korábbi posztjai kapcsán írtam: mely „időjósdáknak” volt „flúgos futama”…

Nos, a fentiek szerint vizsgálva, véleményem szerint az év csúcstartója az Időkép. Történt ugyanis, hogy a március 18-ai legmagasabb hőmérsékletre vonatkozó „jóslatok” sorában erre a napra az Időkép március 12-én +10 -ot, míg március 16-án ugyanerre a napra csak -4 -ot. Ez éppen 14 -nyi különbség… (lásd kék szalag)

Megjegyzem, hogy a többi „időjósda” adott napra vonatkozó „jóslatai” sorában a második és harmadik legnagyobb különbség se volt kevés (12 és 11 C°), azaz e nap kapcsán az „időjárásnak” is voltak olyan váratlan és markáns „húzásai”, melyekre az „időjósdáknak” is reagálniuk kellett…

Viszont meglepő módon az év során a második legnagyobb különbség (13 C°) is az Időképhez kötődik. A „jóslatok” sorában a harmadik legnagyobb különbség (12 C°) a Köpönyegnél adódott.

Természetesen a nagy különbségek mellett szép számmal voltak nagyon is stabil, 0 C° különbségű „jóslatok” is. Ezekről a sorozat harmadik posztjában írtam.

Azt is tanulságos látni, hogy mikor és mely „időjósdák” vélekedtek nagyon másként egy-egy adott nap várható hőmérsékletéről.

Nos, ebben a tekintetben az „év nézeteltérését” a Köpönyeg és az Időjárás.hu hozta össze. A március 3-ai legalacsonyabb hőmérsékletre vonatkozó 6 nappal korábbi „jóslataiban” a Köpönyeg +2 -ot, míg az Időjárás.hu -12 -ot adott meg. Így a különbség 14 !

Az év során a második legnagyobb „véleményeltérésben” (11 C°) is a Köpönyeg és az Időjárás.hu „találta meg” egymást. A Köpönyegnek az év során a Morecasttal is volt egy 11 C°-os „véleményeltérése”.

Természetesen a nagy különbségek mellett szép számmal voltak olyan idilli pillanatok is, amikor egy adott napra vonatkozó „jóslataiban” valamennyi „időjósda” ugyanazt a hőmérsékletet adta meg. Az év során összesen 35 db ilyen alkalom volt (februárban 2 db, márciusban 1 db, áprilisban 4 db, májusban 2 db, júniusban és júliusban 5-5 db, augusztusban, szeptemberben és októberben 2-2 db, novemberben és decemberben pedig ismét 5-5 db).

Ide illik arról is szólni, hogy az egyes napokra az öt „időjósdának” mennyire sikerült azonos hőmérsékleti értékeket megadnia az aznapi (!) budapesti legmagasabb, vagy legalacsonyabb hőmérsékletre.

Gondolhatnánk, hogy ez "nem nagy kaland", hiszen nincs szükség semmi több napos előrejelzési hókusz-pókuszra, nincs semmi bizonytalanság, hiszen aznapról van szó…

Hát a közzétett számokat nézegetve rá kell döbbennünk, hogy ez nem egészen így van…

A mélypont az amúgy hőmérsékleti szempontból semmilyen izgalmat nem tartogató június 9-re aznap publikált budapesti legmagasabb hőmérséklet kapcsán volt. Az aznap 14 órakor – tehát jó eséllyel a nap ténylegesen legmelegebb időszakában! – a honlapokon olvasható hőmérsékleti adatok alapján az aznapi legmagasabb hőmérséklet az Időjárás.hu szerint 20 C°, a Köpönyeg szerint 31 C°! Tehát 11 C° (!) különbség! Nem 6, nem 3, de nem is 1 napra előre „jósolva”, hanem aznapra megadva! Hm...

De nem is ez a lényeg. Könyörgöm, az érintett „időjósdáknak” csak ki kellett volna nyitniuk az ablakot, ki kellett volna hajolniuk, bele kellett volna szagolniuk a levegőbe és fel kellett volna tenniük a kérdést: 31 C°-os kánikulát, vagy júniusban hűvöskének számító 20 C°-ot éreznek?! És akkor nem állt volna elő ilyen ciki helyzet, hogy még az aznapi hőmérséklet megadása is csak ekkora bődületes különbséggel megy… Miként lehet akkor bízni a hosszabb távú jóslataikban?!...

Megjegyzem az aznapi legmagasabb budapesti átlaghőmérséklet 27 C° lett, azaz a 31 C°-os aznapi megadás lényegesen közelebb áll az „időjósdák” közvélekedéséhez, mint 20 C°-os.

Nem szeretnék igazságtalan lenni, így ezért azt a tapasztalatomat is megosztom, hogy az öt „időjósdának” ha ritkán is, de néha sikerült tökéletesen egyezően is megadnia az aznapi budapesti legmagasabb, vagy legalacsonyabb hőmérsékletet. Júliusban 1 db, szeptemberben 2 db, októberben 1 db ilyen eset volt.

Csak azt a 11 C°-os különbséget, csak azt tudnám feledni…

Az öt „időjósda” 2018. évi budapesti hőmérsékleti „jóslatainak” a jóságát véleményező sorozat holnapi záró posztjában az 1, 3 és 6 napos „jóslatok” rejtélyéről :) lesz szó.

Megjegyzések:

1 A véleményezés öt „időjósda” (abc-sorrendben: Időjárás.hu, Időkép, Köpönyeg, Morecast, OMSZ) honlapjain naponta publikált budapesti hőmérsékleti „jóslatairól” a január 4-ei posztban jelzett keretek között zajlott.

2 Szélsőértékektől tisztított átlag: egy adott jellemzőre az öt „időjósda” azonos időpontban elérhető öt mérési értéke közül a legnagyobb és a legkisebb figyelembe vétele nélkül megmaradó három mérési érték átlaga.

3 A „jóslatok” megbízhatósági sorrendjére vonatkozó véleményemet annak alapján alakítottam ki, hogy az egyes „időjósdák” hőmérsékleti „jóslatai” milyen mértékben tértek el az adott napok hőmérsékleti átlagaitól (pontosabban a 2. lábjegyzet szerinti, szélsőértékektől tisztított átlagoktól).

A bejegyzés trackback címe:

https://milyenidovoltholnap.blog.hu/api/trackback/id/tr4714523380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása