A mai nap holnapi jóslatait a tegnappá váló holnap tényei minősítik

Milyen idő volt holnap?!...

Milyen idő volt holnap?!...

Augusztus: amikor az Időkép budapesti hőmérsékleti jóslatai lettek a legjobbak… (2. rész)

2018. szeptember 02. - logiman

Ahogy a tegnapi 1. részben írtam, az OMSZ eddigi dominanciájához képest január óta fokról-fokra egyre jobb teljesítményt nyújtva az Időkép augusztusban ért el odáig, hogy a vizsgált öt „időjósda” közül véleményem szerint a legjobb teljesítményt nyújtotta a budapesti hőmérsékletekre vonatkozó „jóslataival”.

Elemezgessük tovább az augusztusi hőmérsékleteket!

Érdemes pl. megnézni azt, hogy az „időjósdák” mely napok várható hőmérsékletére vonatkozó „jóslatai” kapcsán voltak a legbiztosabbak, vagy legbizonytalanabbak a dolgukban. Azaz mely napok 6, 5, 4, 3, 2, 1 nappal korábbi „jóslatai” során korrigáltak a legkisebb, vagy legnagyobb mértékben?

Augusztusban négy olyan nap is adódott, amikor az egy-egy adott napra vonatkozó 6, 5, 4, 3, 2, 1 nappal korábbi hőmérsékleti „jóslataiban” valamely „időjósda” egyetlen Cº-nyi korrekciót sem végzett. Az augusztus 2-ai, 7-ei legalacsonyabb és 30-ai legmagasabb hőmérsékletekre vonatkozó „jóslatai” kapcsán az Időjárás.hu, míg az augusztus 13-ai legmagasabb hőmérséklet vonatkozásában a Morecast tartotta minden nap változatlanul a „tétet”.

Persze egy a 7 nap során rezzenéstelen „jóslat” önmagában semmit sem mond egy „időjósda” teljesítményére, ha a „jóslatnak” végül nem sok köze van a „jóslatokkal” érintett nap tényleges hőmérsékletéhez.

Az augusztus 2-ai legmagasabb hőmérsékletekre vonatkozó „jóslataival” az Időjárás.hu a 3. legpontosabb, az augusztus 7-ei legmagasabb hőmérsékletekre vonatkozóval pedig az OMSZ-szel és az Időképpel holtversenyben a 2. legpontosabb „jóslatokat” adta. Az augusztus 13-ai legalacsonyabb hőmérsékletekre vonatkozó „jóslataival” a Morecast a 3. legjobb „jóslatot” készítette. Eredőben tehát elmondható, hogy az augusztusi „nullás, nyugis jóslataikkal” az Időjárás.hu és a Morecast átlagos teljesítményt nyújtottak.

De akkor nézzük meg azt is, hogy melyik „időjósda” „dolgozott” a legtöbbet egy-egy napra vonatkozó „jóslataival”! Azaz a 6, 5, 4, 3, 2, 1 nappal korábbi hőmérsékleti jóslatai, valamint aznapra megadott értékei vonatkozásában melyik „időjósda” hőmérsékleti korrekcióinak az összege a legnagyobb?

Nos,  míg júliusban az egy adott napra vonatkozó „jóslatok” során egy alkalommal és 15 Cº-nyi korrekció volt a legnagyobb, addig augusztusban „csak” 14 Cº-nyi korrekció volt a maximum, amely ugyancsak egyetlen alkalommal (az augusztus 27-ei budapesti legmagasabb hőmérsékletre vonatkozó „jóslatok” kapcsán) jött össze. Talán meglepő, de ezt éppen az OMSZ (zöld szalag) hajtotta végre:

Ugyancsak némileg meglepő módon a „hónap kapufája” is véleményem szerint az OMSZ-é lett azzal, hogy augusztusban az ő egyik „jóslatuk” tért el a legjobban egy adott nap tényleges – pontosabban tisztított átlag – hőmérsékletétől.

Ahogy a tegnapi posztban említettem, az OMSZ augusztus 26-ai legmagasabb hőmérsékletre vonatkozó 5 nappal korábbi, augusztus 21-ei „jóslata” bizony 8,00 Cº-kal tért el az augusztus 26-ra megadott legmagasabb hőmérsékletek átlagától.

Érdemes azt is megnézni, hogy augusztusban mikor volt és mekkora volt az összhang, ill. véleményeltérés az egyes „időjósdák” „jóslatai” között!

Nos, a júliusi öt esethez képest augusztusban csak két „jóslat” hozta el azt a csodát, hogy mind az öt „időjósda” jelzett „jóslatai” tökéletesen egyeztek egymással. Ez az „együttállás” az augusztus 19-ei és 31-ei legmagasabb hőmérsékletre vonatkozó 3 nappal korábbi „jóslatok” esetében történt meg.

Ugyanakkor az „időjósdák” „jóslatai” közötti legnagyobb eltérés 9 Cº volt (az augusztus 25-re vonatkozó 6 nappal korábbi „jóslatok” között), ami a júliusi legmagasabb értékhez véleményeltéréshez (7 Cº) képest némileg rosszabb – egyben az ezévi 14 Cº-os maximum eltéréshez képest a 3. legrosszabb – érték.

Szeptemberben is folytatom a vizsgálódást. Érdekes lehet majd látni, hogy pl. az Időkép tudja-e folytatni augusztusi jó teljesítményét, avagy az OMSZ visszaveszi-e a vezetést (amihez persze a többieknek is lehet néhány szava). Avagy folytatódik-e az OMSZ és az Időkép „frakciózása” a másik három „időjósdához” képest? És persze érdekes lehet azt is látni, hogy az „időjósdák” miként birkóznak meg a vélhetően a korábbiaknál melegebb szeptember hőmérsékleteire vonatkozó „jóslatokkal”…

Megjegyzések:

1 A véleményezés öt „időjósda” (abc-sorrendben: Időjárás.hu, Időkép, Köpönyeg, Morecast, OMSZ) honlapjain naponta publikált budapesti hőmérsékleti „jóslatairól” a január 4-ei posztban jelzett keretek között zajlott.

2 Szélsőértékektől tisztított átlag: egy adott jellemzőre az öt „időjósda” azonos időpontban megadott öt mérési értéke közül a legnagyobb és a legkisebb figyelembe vétele nélkül megmaradó három mérési érték átlaga.

A bejegyzés trackback címe:

https://milyenidovoltholnap.blog.hu/api/trackback/id/tr3514214107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása